N&SK

"A Saint Etienne-i N&SK 1993-ban alakult, s akkor a Mano Negra-iskola jeles növendékeként tűnt fel. Kezdetben Les Nomades néven játszott, aztán ahogy megtalálta a saját hangját, nevet is váltott, s az ezredforulóra N&SK, azaz Nomades Et Skaetera lett belőle. Első lemezét, a Haroum Tchakha Pamh címűt még Les Nomades néven készítette 1998-ban, aztán – immár N&SK gyanánt – 2001-ben a Kosmopolit, 2004-ben a Le Cirque du Millenium, 2005-ben a Le Tour de Piste (koncertalbum), 2007-ben a Non Alignés, idén pedig a Libre Service következett. A tavalyi Sziget egyik legsikeresebb koncertjét adó együttes zenéjét elképesztő energia, féktelen bulifíling, illetve a punk és a ska ötvözése jellemzi – megtoldva persze a magukra valamit is adó francia bandák szenvedélyes sanzon-hagyományával."